Jubileumi kiállítással ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a Horváth Zsigmond Lajos Fotókör. A Bartakovics Béla Közösségi Házban nyílt tárlaton több generáció munkái láthatók.
Az 1982. november 24-én alakult fotókört megalakulásától Molnár István Géza fotóművész vezeti. Harminc év alatt közel kétszáz tagja volt a szervezetnek, akik a fényképezés területén tevékenykedtek, fotótörténeti, esztétikai és technikai ismereteket szereztek, eredményesen szerepeltek városi, regionális és országos pályázatokon, kiállításokon. Jelentős díjakat nyertek, fotóművészi minősítést értek el és jó néhányan hivatásul választották a fotográfiát. A szervezet rendezvényeivel, kiállításaival jelentős szerepet tölt be Eger kulturális életében. A fotókör 1992-ben vette fel az első egri amatőr fényképész Horváth Zsigmond Lajos nevét.
A tárlat megnyitóján a szervezet közösségteremtő erejének jelentőségéről szólt Kary József, a Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény igazgatóhelyettese, aki Csányi Barna, Eger Kulturális Bizottságának tagja és Koós László, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége alelnöke társaságában köszöntötte a harminc éves fotókört.

Molnár István Géza |

A születésnapi tortát Molnár István Géza vágta fel, aki számára minden kiállított kép ismerősen köszön a jubileumi tárlaton. A visszatekintésből kiderült, hogy harminc éve otthon a fürdőszobában hívták elő a felvételeket, lelkesen vitték kiállításokra és a közösen szervezett kirándulások is sok élménnyel gazdagították a fotósokat. Molnár István Géza köszönetet mondott a szervezet működését támogató intézmény igazgatóinak, akik nagyon jó partnerként segítették munkájukat az elmúlt időszakban.
Barna Béla korábbi interjúja Molnár István Gézával >
forrás: egriugyek.hu Holló Miklós, 2012. október 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése