2012. február 12., vasárnap

Portrék a Zsinagóga Galériában

Hétfőn, a Zsinagóga Galériában nyíló Jelenetek, Jellemek című kiállítás már a harmadik állomása annak a rendezvénysorozatnak, amely dr. Antal Péter gyűjteményéből válogatva mutatja be a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotásait.

A Jelenetek, jellemek című tárlat a XIX. századtól napjainkig az emberábrázolás és portréfestészet világába kalauzolja el a látogatókat, több mint 120 alkotáson keresztül.

Bulla Márta a kiállítás kurátora elmondta, a most nyíló kiállítás egy programsorozat része, melyet elsősorban középiskolásoknak és általános iskolásoknak készítenek. A tárlathoz kapcsolódóan előadássorozatra és tárlatvezetésre várják a diákokat a rajztanárok közreműködésével, melyben a különböző előadók tágíthatják a fiatalok látókörét és segítenek feldolgozni a kiállított műveket. Szintén a program része egy Témanap, ahol társművészetek bevonásával sarkalják komplex gondolkodásra a tanulókat. A Témanap vendége lesz Varró Emese: Vágyaink ritmusa című előadása, Okos Tibor és itt lesz a Gajdos zenekar is.

forrás: egriszin.hu, írta: Nagy Kata

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése